Turulmadár
100 év alatt két turulmadaras szobor is állt Visk főterén. Az elsőt 1943. július 11-én avatták fel a viski hősök emlékére. Az ünnepség szónoka Padányi Gulyás Jenő országgyűlési képviselő volt.
Mellette beszédet mondott dr. Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter is, akit aznap Visk és Técső díszpolgárává avattak.
A politikus így szólt a jelenlévőkhöz: "Ezt az országot ezer esztendőn keresztül a magyar nép ősi államalkotó és nemzetfenntartó képességei vezették át a történelem viharos évszázadain s ugyanezek a képességek biztosították az összes, később ide bejövő és most ittlakó más ajku népek boldogulását, fejlődését, kultúráját és egész exisztenciáját is. Éppen ezért az a kívánatos, hogy a magyarság itt is és bárhol másutt az országban a hagyományos magyar állam vezetési metódusokkal: megértéssel, szeretettel, békével, türelemmel, jóakarattal és az idősebb testvér meleg érzésével közeledjék a vele együtt élő más nemzetiségű népek felé; de egyben azzal a biztonságos öntudattal és szilárd nyugalommal is, amellyel tiz évszázad küzdelmei és tapasztalatai ezt a magyarságot oly bőven gazdagították. Erőszakra, fenyegetésekre és gyűlölködésekre saját államuk fenntartásában csak gyenge népeknek van szükségük, csak olyan népeknek, amelyeknek nincsen önbizalmuk a maguk elhivatottságukban és örök életében. A magyarság nem tartozik és soha nem is tartozott az ilyen népek közé."
Egy évvel később a Kárpátaljára bejövő szovjetek lerombolták az emlékművet. Ezt követően több mint fél évszázadon keresztül hiányzott a térről a turulmadár.
2006-ban sikerült elkészíteni az eredeti szobor mintájára az új emlékművet. Stark István építészmérnök tervei alapján Matl Péter szobrászművész alkotta meg a turulmadarat.
A madarat tartó oszlopra 10 emléktábla került, melyeken az első és a második világháborúban hősi halált haltak, valamint a málenykij robotra elhurcoltak neve szerepel. Összesen 215 viski emléke marad így fenn. Az emlékoszlopra pár hónappal később felkerült Visk címere is.