Tiszacsoma

Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark

Tiszacsoma egyike azoknak a kárpátaljai településeknek, melyeken honfoglalás kori leleteket találtak. A falu határában több ásatást is végeztek, melyek során leletekben (szablyák, nyílvesszők, íjmerevítő csontok, női ékszerek, edények) gazdag sírhelyeket, továbbá egy település nyomait tártak fel. A szabályos sorokat alkotó közel száz sír,valamint az egykori épületek maradványai egyértelművé tették, hogy Tiszacsománál a X. században egy határvédő magyar közösség élt. A területet az ukrán állam védetté nyilvánította. A temető északi részén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére 1996-ban emlékparkot létesítettek. A benne felállított honfoglalási emlékművet Csirpák Viktória képzőművész készítette. Néhány évvel később Árpád vezér - Frech Ottó és Szabó József alkotása -, majd Szent István király szobrával bővült a park.

1996-tól kezdve minden év augusztusában honfoglalási emlékünnepséget rendeznek a park területén, néhány éve pedig a KMKSZ és Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet augusztus 20-án Szent István Napot tart Tiszacsomán.

Látogatóközpont

2020 októberében adták át Tiszacsomán a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark melletti látogatóközpontot, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy honfoglaló őseink és az Árpád-kor kultúráját, történetét bemutassák az érdeklődőknek.

A látogatóközpontot dr. Kész Barnabás néprajzkutató-történész rendezte be korhű használati tárgyakkal, fegyverekkel, ruhákkal.

A kétszintes épület udvarában kialakítottak egy pavilont a kültéri programok lebonyolításához, továbbá egy kisebb állatparkot rendeztek be, ahol többek között nyulat, tyúkot, juhot tartanak.

Szent István-ereklye

Kárpátalján egyedülálló módon Tiszacsoma görögkatolikus temploma Szent István király ereklyéjét őrzi.

A zömében görögkatolikus vallású település korábbi temploma a szovjet érában olyan rossz állapotba került, hogy a rendszerváltást követően a hívek egy új építése mellett döntöttek. 1994-ben rakták le az új istenháza alapkövét, s 2009-ben szentelték fel a templomot Urunk Színeváltozása és Államalapító Szent István királyunk tiszteletére.

Ekkor került államalapító királyunk ereklyéje - egy koponyadarabka - a templomba. A ritka ereklyét Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke ajándékozta Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke közvetítésével a tiszacsomaiaknak.

A templomban minden év augusztus 20-án megemlékeznek Szent István királyról és a magyar állam megalapításáról.


Jurta tájház