Sárosoroszi

Muzsákolás

Beregszásztól 17 km-re délkeletre, a Borzsova bal partján fekszik Sárosoroszi települése, melynek első írásos említése 1260-ból származik.

A magyar faluban számos néphagyományt őriznek, melyek közül kiemelkedő és egyedi a muzsákolás, mely énekes-verses névnapi köszöntőt jelent. A nevezetesebb névnapokon, mint az András, a Sándor, a József, a László, az István és a János, a helyiek felkeresték egymást, s előadták köszöntőjüket:

Az első dalt egy személy énekli, a többiek csak megismételik a sor utolsó szótagját, szavát:

Eljöttek a muzsák neved tiszteletére,

éjjel is, nappal is kedvére.

Kedvére mulasson, alig várja, köszöntse,

öntse az Úristen, betöltse.

Töltse bé szívedet mennyei áldásokkal,

sokkal koronázzon, sok jókkal.

Jókkal koronázzon, jókat láss mindenképpen,

épen juss egeknek egébe.

Egeknek egébe lelked Isten dicsérje,

érvén muzsák versünk végére.

A továbbiakban pedig közösen énekelték a látogatók:

No, ím sereg, ím jó estét köszöntésedre,

mi mindnyájan megérkeztünk tiszteletedre.

Nahát, örülj, könnyed töröld, mosd le szemedről,

keserűség, szomorúság szálljon szívedről,

mivel neved napjára, szíved vágyórájára

egészségben, békességben virrad holnapra.

Akár tél van, akár nyár,

kantus a bundába jár.

Kantus alatt réz a pendely,

csak az a nagy kár."

A muzsákolás meghallgatható itt:

https://www.okosdoboz.hu/Uploads/Packages/Package-2581/index.html?lang=hu_hu&mod=gyakorlas&disablelangbuttons=1

Hordókészítés