Ráti római katolikus templom

Ungvártól 12 kilométerre fekszik Rát települése, melynek első említése 1284-ből való. Az akkor még különálló Nagyrát és Kisrát lakói a római katolikus vallást gyakorolták, erről tanúskodik az az 1334-ben keletkezett oklevél, mely a kisráti római katolikus plébániát említi.

A reformáció idején a lakosok áttértek az új hitre. A római katolikus közösség a XVIII. század elején kezdett újjászerveződni a faluban. 1718-ban Ráthy Gergely és felesége tekintélyes ingatlanokat adományozott a plébánia felállítására, s a templom építését is elrendelték. A Szent Mihály főangyal tiszteletére felszentelt templom építésének pontos dátuma nem ismert, de 1809-ben már bővítésre szorult. Ekkor épült a tornya is.

A KMKSZ Ráti Alapszervezete 1989. november 26-án a templom kertjében emlékművet állított a sztálini önkény áldozatainak emlékére.