Nevickei vár
Ungvártól északra, az Ung folyó völgyében, a Nevicke község melletti dombon, 260 méter magasságban épült fel egykor az a vár, melynek ma már romjai láthatóak.
A várat a legenda szerint még a magyarok bejövetele előtt egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el állítólag a szláv eredetű "nevisztka" (menyasszony) szóból "menyasszonyvárnak".
Történelmi okmányokban a vár először 1274-ben szerepel. Bevehetetlen erődítmény volt, három oldalról mély árok védte, nyugat felőli oldala meredek lejtő tetején állt. Az alsó árok mögött állt a két kerek bástyával szegélyezett belső várfal, mögötte még egy mély árok húzódott, amely több részre osztotta a legfontosabb erődítményeket. A felső vár közepén tágas udvar állt.
A vár az Ung völgyét védte. Rajta keresztül vezetett az a fontos kereskedelmi út, amely Galíciával és Lengyelországgal kötötte össze Magyarországot.
A vár sokszor cserélt gazdát. A XIV. század elején Aba Amadé birtokába jutott, aki újjáépítette, megerősítette erődítményeit. Az 1317/1318-as években azonban fiai végleg vereséget szenvedtek a királyi hadaktól, és elvesztették jószágaikat. I. Károly király a várat 1332-ben Drugeth János nádornak adta, aki a szepesi várból ide költöztette át a család székhelyét. Addigi erődítményei főleg fából épültek, a Drugethek azonban teljesen átépítették, falait bazaltból és andezitből faragott kövekből emelték. Az átépítés több évtizedet vett igénybe. Így alakult ki a szabálytalan, elliptikus alaprajzú, belső tornyos erőd. A belső udvar köré épült palota a kapubástyával s galériával együtt kb. 1500 négyzetméter területű. A várat kettős védműrendszerrel látták el. A külső várfalat két kör alakú bástya erősítette, a belső udvar fala és a külső fal között vizesárok húzódott. A hatszögű kapubástyát és a belső udvart emeletes galéria kötötte össze. A vár főépületei egy központi udvar köré épültek, a délkeleti részen magas, négy szintre osztott, mára a vár jelképévé vált torony áll. Az egyik terem sarkában kövezett kút található, melynek vízellátását egy közeli forrás biztosította. Két kandalló maradványai is megtalálhatók a helyreállított falak között.
A vár ura 1602-ben Drugeth György lett, aki jelentős szerepet játszott az ellenreformációban és támogatta a jezsuita rendet. Az ő udvarában talált otthonra egy históriás énekszerző, a Hunyadiak dicsőségét magyarul elsőként megéneklő Görcsönyi Ambrus. 1619-ben Bethlen Gábor szerzi meg a várat, s csak halála után kerül újra a Drugethek birtokába. A Drugethek több Erdély elleni hadjáratban is részt vettek, ezért II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bosszúból 1644-ben elfoglalta és leromboltatta a várat. Többé nem építették újjá. 1879-ben hozzáláttak a vár restaurálásához. Parkot alakítottak ki körülötte, kilátóteret létesítettek, emlékművet emeltek Wagner Károly (1830-1879) ismert magyar erdész tudósnak. A restaurálás elhúzódott és kisebb-nagyobb szünetekkel egészen az első világháborúig tartott. Miután a Felvidék Csehszlovákiához került, a helyreállítás végleg abbamaradt.
Jelen korunkban többször is újrakezdték a vár felújítását, de eddig még nem sikerült befejezni a munkálatokat.
A borostyánnal benőtt várról több legenda is keletkezett.
"Gara, Munkács hercege, jegyben járt a szépséges Perényi Krisztina baronesszel. A házasságból azonban semmi sem lett: a bárókisasszonyt elhódította tőle Upor, a nevickei várúr.
A sértett herceg bosszút esküdött és sereggel indult Nevicke ellen, hogy vérrel mossa le a rajta esett gyalázatot.
A nem várt támadás készületlenül érte Uport. A várban nem volt elegendő lőszer és eleség. Így hát Upor alkudozásokba volt kénytelen bocsátkozni... Szorultságában nagy váltságdíjat ajánlott fel ellenfelének.
- Pénzem az van nékem is elég, de nincs felségem - mondta Gara válaszképpen. - Add becsületszavad, hogy ha lányod születik, tizenhat éves korában nekem adod feleségül, s én elvonulok seregemmel.
Azt remélve, hogy a herceg időközben megnősül vagy csatában esik el, Upor elfogadta a feltételt.
Egy év múlva Upornak leánya született, akit Juditnak kereszteltek. A herceggel kapcsolatos titkos reményei azonban nem váltak valóra...
Telt-múlt az idő, s Judit gyönyörű szép hajadonná lett. Sejtelme sem volt a régi egyezségről, s beleszeretett apja solymászába.
Hamarosan azonban elérkezett tizenhatodik születésnapja, s Gara herceg jelentkezett a menyasszonyáért.
Judit azonban hallani sem akart az apjával egyidős, s már öregedő hercegről. Erre apja, hogy adott szavát megtartsa, erőszakhoz folyamodott, s lányát bezáratta az egyik toronyszobába. Közben pedig kitűzte az esküvő napját. A lovagteremben összegyűlt az előkelő násznép. Mielőtt azonban a lakodalmi menet elindult volna a várkápolnába, Judit hirtelen felrántotta a terem ablakát, s levetette magát a tátongó mélységbe. Vére pirosra festette a várhegy szikláit.
A kiomló vér bosszúért kiáltott. És a büntetés nem maradt el: hirtelen villám csapott az ártatlan vérrel beszennyezett várba, s egész népével együtt elpusztította.
Azóta áll romokban Nevicke titokzatos vára. Judit kiömlő vére pedig borostyánná vált, amely örökzöld lombjával most is befutja a várhegy meredek szikláit a hű szerelem hervadhatatlan jelképéül."
Forrás: