Nagybégányi Szent Miklós Görögkatólikus Templom
A Nagybégányi Görögkatolikus Egyházközség első említése 1792-ben történt, s attól kezdődően folyamatosan Makkosjánosi filiája volt.
Az egyházközség jelenlegi temploma eredetileg iskolakápolnának épült 1904-ben. Az idősebb hívek tanúsága szerint 1968-tól egy nagyobb átalakítás után kezdték el kizárólag templomi célokra használni.
A templomhoz harangláb is tartozott, amelyet 2009-ben építettek újjá és helyeztek vissza az eredeti helyére az utcafrontra. 1970-ben ugyanis - a hívek elmondása szerint - az ateista pártvezetés nyomására az eredetit lebontották és az újat a templom mögé építették fel.
A templomot, s előtte az iskolakápolnát is Csodatevő Szent Miklós műrai püspök tiszteletére szentelték fel.
1949-1989 között a templomot nem zárták be, de pravoszlávként tartották nyilván. A rendszerváltást követően kapták vissza a görögkatolikusok. Teljes átépítése és felújítása 2013-ban történt meg, s karácsony első napján szentelték újjá. 2022 tavaszán kezdték meg a hajó és a szentély kifestését.