Premier – Dobronyi rózsát Zsazsának

2021.07.28

Július 27-én nagy sikerrel került bemutatásra a Fedák Sári életéről szóló színpadi produkció, Dobronyi rózsát Zsazsának címmel . Az előadás a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület Kárpátalja Kincsei című programsorozatának része, melyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2018 óta támogat. A program keretében születtek a kárpátaljai értékeket bemutató kiadványaink, művészi fotókiállításunk, a fiataloknak szóló ingyenesen elérhető online játékok, a ByMe beregi szőttessel és nagydobronyi keresztszemes hímzéssel díszített divatkollekciók és a Vidnyánszky Attila rendezte Időfonal c. produkció.

Büszkeség számunkra, hogy már két olyan különleges színpadi produkciót is létre tudtunk hozni, amely a kárpátaljai hagyományokat és magyarságot nem mindennapi módon mutatják be. Ezek az értékek méltán öregbítik a magyar nemzet hírnevét. Ez az előadás alkalmas a figyelem felkeltésére, hiszen a népzene, a próza és a divat rendkívüli kombinációja. Megható, megrázó, mégis vidám hangulatú.

A nemzeti összetartozás évében készült előadást Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas művésznő alkalmazta színpadra Fedák Sári naplóinak felhasználásával. A darab központi gondolata az elvándorlás és a szülőföld iránt érzett soha nem múló szeretet, miközben megelevenedik az újjászületett nagydobronyi népművészet. A darabban Szűcs Nelli főszereplése mellett, narrátorként közreműködik az ugyancsak Jászai Mari-díjas színművésznő, Tarpai Viktória, valamint a Zsazsa bandája népi együttes.

A bemutató még egy fontos és hangsúlyos elemet hordoz magában. A hungarikum mozgalom évek óta nagy hangsúlyt fektet a folktrend programra, amelynek célja, hogy a népi kézműves hagyományokból merítve, de a ma emberének és elvárásainak megfelelő ruha és kiegészítő költemények készüljenek. Az előadásban az is különlegesség, hogy ez a divatirányzat is hangsúlyt kap, Hrivnák Tünde Pro Urbe díjas divattervezőnek köszönhetően. A darabban látható ruhákat autentikus nagydobronyi hímzések díszítik, melyek Őr Hidi Ágnes keze munkáját dicsérik.

A Nagydobronyi Magyar Házban tartott premieren elmondott köszöntőjében V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja a többi között hangsúlyozta:

"Jó látni, hogy a kárpátaljai magyarság még mindig milyen büszkeséggel viseltetik szülötte, Zsazsa iránt - ahogy becenevén szólították és ahogy a ma esti előadásban is megjelenik, amellyel a hírnevét és örökségét tovább éltetik. Fontos, hogy megtaláljuk azokat a kapaszkodókat, azokat az értékeket, amelyek erősítik identitásunkat, összetartozásunkat."

Hozzátette, nem lehet véletlen, hogy a híres Fedák Sári éppen az operett műfajában tündökölt, amely akkor is és most is azon népszerű színházi műfajokhoz tartozik, amivel a magyar néplélek azonosulni tud. Amelyet mi ennek okán, nemzeti értékpiramisunk csúcsára emeltünk, hungarikummá választottuk. Hiszen a hungarikumok tekintetében éppen úgy a különlegeset, a minőségit, az egyediséget kell, hogy keressük. Azt ami ránk, magyarokra olyannyira jelemző. Az operett ilyen és Kárpátaljának ilyen Fedák Sári személye is.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.

Médiamegjelenés:

karpataljalap.net

https://life.karpat.in.ua/?p=65503&lang=hu&fbclid=IwAR1r5pdcYszU-t3XF80brN_kEOjTZwBTdH3A4fZ28tYF0CkgiEnJ0OE7Erw