Mindkét kárpátaljai csapat a döntőben!

2017.04.25

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület 2016 szeptemberében szervezett vetélkedőt általános és középiskolások számára Értékösvényen járni jó! címmel vidékünk értékeinek megismerése, a fiataloknak a hungarikummozgalomba való bevonása céljából. A levelező fordulót követően múlt év december 3-án Nagydobronyban került sor a vetélkedő döntőjére, amelyen az első korcsoportban (5-9. osztály) a Beregrákosi Általános Iskola Tóth Margit által felkészített csapata, a nagyobbaknál (10-11. oszt.) pedig a Tóth Csaba vezette Péterfalvi Református Líceum csapata győzedelmeskedett, s jutott tovább a Hungarikum-vetélkedő elődöntőjébe.

Az elődöntőn 26 általános iskolás és 20 középiskolás csapat vett részt, akiknek hungarikumokkal kapcsolatos feladatokat kellett teljesíteniük tesztsor, kvízkérdések és képfelismerés formájában. Emellett minden csapatnak előzetesen egy ismertető plakátot is kellett készítenie valamely általuk választott hungarikumról. A beregrákosiak a Vizsolyi Bibliát, a péterfalvi líceisták pedig a magyar pálinkát mutatták be a zsűritagoknak s a többi résztvevőnek verseny egyik fordulójaként.

Mindkét kárpátaljai csapat jól szerepelt az elődöntőn: második helyen végeztek, ezzel pedig továbbjutottak a Parlamentben, május 19-én megrendezésre kerülő döntőbe.

A döntő megvalósulását, ill. a kárpátaljai csapatok részvételét a Földművelésügyi Minisztérium támogatta.

Espán