Kárpátaljai értékőr-utánpótlás
A Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) és a Magyar Cserkészszövetség közösen szervez táborokat ez év nyarán a Kárpát-medencei Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat munkája iránt érdeklődő 14-18 éves fiatalok számára azzal a céllal, hogy a fiatalok bepillantást nyerhessenek az Értékőrök tevékenységébe, remélvén, hogy a későbbiekben ők is bekapcsolódjanak a Kárpát-medencei szintű értékőr programba. A táborra három 5 napos turnusban kerül/került sor Taliándörögdön az Ifjúsági Értékőr Hálózat bázisán, a Kincses Házban.
A tábor 2. turnusán a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület jóvoltából kárpátaljai gyerekek is jelen voltak. Vidékünkről Csap, Tiszasalamon, Téglás, Szürte, Rafajnaújfalu és Tiszapéterfalva településekről érkeztek résztvevők (összesen húszan) a táborba Nagy Csilla értékőr és Tóth Csaba, a Tiszapéterfalvi Református Líceum tanára kíséretében. A táborozók közül többen részt vettek a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület által megvalósított Értékösvényen járni jó! vetélkedőn.
Az öt napos program keretében a résztvevők megismerték Taliándörögd értékeit, a KÖSZI bázisán pedig az Ifjúsági Értékőr Hálózat munkáját. A tábor harmadik napja kirándulással telt: a Balatonra és a Kinizsi várhoz látogattak el a fiatal értékőr-jelöltek.
Az értékőrök munkájának fontos momentuma az értékek felkutatásán kívül azok megfelelő rögzítése is. Ebbe is belekóstolhattak a résztvevő fiatalok a fotózás, videózás és interjúkészítés alapjainak megismerése közben.
A tábor programját képezte továbbá egy éjszakai túra a Kerekfenyveshez, az 5. napon pedig a cserkészek életébe pillanthattak be. A napot énekléssel, játékkal, szalonnasütéssel egybekötött tábortűz zárta.
A kötött programok mellett számos lehetőség nyílt a szabadidő konstruktív kihasználására is. Az aktívan pihenni vágyók lovaglással, focival, kézművességgel, fotózással, videózással tölthették a szabad órákat.
A résztvevők nevében ezúton is köszönet illeti a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért tagjait a táborban való részvétel lehetőségéért és a sok új ismeretét és élményért.