Geofolk – népek viselete kiállítás Kárpátalján

2021.08.27

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület meghívására vidékünkre látogatott a nemzetközileg elismert, népek viseleteit bemutató fotókiállítás, melyet az Ungvári Szabadtéri Múzeumban, Visken és Nagydobronyban tekinthettek meg az érdeklődők. Kárpátaljai látogatása során, Dávid Botond Európai Polgár díjas fotóművész megörökítette a viski és a dobronyi hagyományos népviseleteket, valamint a ruszin és a hucul viseletek is bekerültek ezáltal a gyűjteményébe.

Népfőiskolánk elkötelezett a nemzeti hagyományaink, értékeink bemutatása, továbbörökítése iránt, így nem volt kérdés, hogy a Geofolk kiállítást bemutassuk Kárpátalján és felkérjük Dávid Botond fotóművészt, hogy a kárpátaljai népviseletekkel bővítse kiállítását. A gyűjtemény így már több, mint kétezer viseletet mutat be 56 országból. A cél egy olyan adatbázis létrehozása, amely a fotókon túl rövid leírást is tartalmaz a világ összes országának, valamint az ott kisebbségben élő népcsoportok viseleteiről. A fotókiállításon jelenleg 1700 ember mutatja be 56 ország 240 nemzetének viseletét.

Az unikális kezdeményezés első alkalommal volt látható Kárpátalján és nagy népszerűségnek örvendett. A látogatók, kicsik és nagyok egyaránt, érdeklődéssel tanulmányozták a képeken látható nemzetek sokszínű kulturális értékeit.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a fotókiállítás eljuthasson Kárpátaljára. Köszönet illeti a Viski Fodó Sándor Közösségi Ház, a Nagydobronyi Magyar Ház és az Ungvári Szabadtéri Múzeum munkatársait, akik teret biztosítottak a kiállításnak és köszönet azoknak, akik részt vettek a kárpátaljai viseleteket bemutató fotózásokon.

Külön köszönet illeti Magyarország Ungvári Főkonzulátusát, akiknek a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg a program.

A Geofolk kárpátaljai kiállítását a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.