Keresztyén Balázs munkássága

Nagyberegen látta meg a napvilágot 1949. január 15-én Keresztyén Balázs pedagógus, helytörténész.

A Badalói Általános Iskola után a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában folytatta tanulmányait, ahol 1967-ben szerzett érettségi bizonyítványt. Ezt követően az Ungvári Állami Egyetemen tanult magyar nyelv- és irodalom szakon. 1972-ben diplomázott. Pályakezdő pedagógusként a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában tanított. Emellett megalapítója és vezetője volt a nagyszőlősi Bartók Béla Művelődési Körnek. A Bartók Béla-kultusz lelkes ápolója, a kárpátaljai irodalmi hagyományok kutatójaként vált ismertté.

Tagja volt a József Attila Irodalmi Stúdiónak, a József Attila Alkotóközösségnek, a Kárpátaljai Néprajzi Társaságnak és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, a KMKSZ megyei választmányának, megyei etikai bizottságának. Rendszeresen publikált a helyi újságokban, évkönyvekben, folyóiratokban és antológiákban (Kárpáti Kalendárium, Kárpáti Igaz Szó és Lendület, Sugaras urakon, Az Új Hajtás, Évgyűrűk, Vergődő szél, Hatodik Síp, Pánsíp stb.). 1992-ben Kulin Katalin mellett részt vett a 7. osztályos magyar irodalom tankönyv szerkesztésében.

Irodalmi és művelődéstörténeti kutatómunkájának eredményeként készült el a Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon is.

Nagyszőlősön hunyt el 2007. november 9-én.

Kovács Elemér újságíró, pályatárs így írt róla: "feltárta azoknak a személyeknek a munkásságát, akiknek életműve, életútja e vidékhez kötődött. Legyenek azok magyarok, ruszinok, szlovákok, csehek, románok vagy szerbek. Felgyűjtötte és a kárpátaljai olvasók asztalára tette a vidék mondakincsét. Minden dolgozatával - legyen szó Balassi Bálintról, Bornemissza Péterről, a Perényiekről vagy Bartók Béláról - azt a hitünket erősítette, hogy bár a történelmi Magyarország határán húzódik a mi szülőföldünk, mégsem vagyunk provincia. Hogy az elmúlt évszázadok során itt olyan értékek születtek, melyek jelentősen hozzájárultak a magyar kultúra és tudomány gazdagításához. Hogy olyan népi hagyományoknak az örökösei vagyunk, melyek érdemesek arra, hogy utódainknak tovább örökítsük és a világnak felmutassuk."

Munkássága előtt tiszteleg a 2011 óta évente megrendezett Keresztyén Balázs olvasótábor Beregszászon. A tábor a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében jött létre azon gyermekek számára, akik szeretik az irodalmat, a könyveket, érdeklődnek a magyar kultúra iránt.

Keresztyén Balázs művei:

Rákóczi virágai. Kárpátaljai történeti és helyi mondák. Ungvár - Budapest: Intermix Kiadó, 1992

Magyar irodalom 7. osztály. Társszerző Kulin Katalin. Ungvári Tankönyvkiadó, Ungvár, 1992

Irodalmi barangolások a Kárpátok alján. Ungvár - Budapest: Intermix Kiadó, 1993

Magyar művelődési hagyományok kárpátaljai Lexikona. (Első kiadás). Kárpátaljai Magyar Könyvek, 46. Ungvár-Budapest, 1995

A Perényiek és Báró Perényi Zsigmond élete, emléke Ugocsában Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2000

Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon. (Második átdolgozott kiadás). Hatodik Síp Alapítvány Mandátum Kiadó, Budapest-Beregszász, 2001