Kecskés Béla költő munkássága
Egy beregsomi parasztcsaládban látta meg a napvilágot 1941. augusztus 7-én. Mezőkaszonyban érettségizett 1959-ben, majd Badalóban lett könyvtáros. 1961-től Csonkapapiban vállalt tanári állást, történelmet és földrajzott tanított a helyi általános iskolában. Ő alapította a Csonkapapi Általános Iskolában jelenleg is működő tájismereti és néprajzi múzeumot. 1967-benszerzett történelemtanári diplomát az Ungvári Állami Egyetemen.
Első verseit még középiskolás korában írta, s a somi költőnek, Sütő Kálmánnak mutatta meg azokat. Sütő Kálmán támogatta az ifjú tehetséget, akinek első versei a járási lapok irodalmi oldalain, valamint az 1958-ban kiadott Kárpátok című irodalmi almanachban jelentek meg. Első verseskötetét Kovács Vilmos szerkesztésében 1963-ban adta ki a Kárpáti Kiadó Ungváron Izzó parazsak címmel.
A versírás mellett részt vett a Forrás Stúdió, a Beregszászi Vörös Zászló Irodalmi Kör, a József Attila Irodalmi Stúdió munkájában. Alkotótársai voltak Ferenczi Tihamér, Balogh Balázs, Nagy Zoltán Mihály, Füzesi Magda, Dupka György, Kovács Vilmos, Balla László.
Publikált az Együtt folyóiratban, a kárpátaljai antológiákban. Társszerzője volt az 1972-ben napvilágot látott A várakozás legszebb reggelén című verseskötetnek.
Mellette folyamatosan tanított. Egy-egy időre abbahagyta az írást, ám így is jelentek meg verseskötetei:
Pattog a rozsda. Versek. Galéria Kiadó, Ungvár-Budapest, 1992
Bogárbál, Galéria Kiadó, Ungvár-Budapest, 1994
Súlyos betegség után 1997. január 22-én hunyt el Beregsomban.
A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és az Együtt Baráti Köre 2006-ban emléktáblát helyezett el a Csonkapapi Általános Iskola falán Kecskés Béla tiszteletére. Ugyanebben az évben nyitották meg Beregsomban a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumát, ahol megtekinthető a költő hagyatéka.
Szülőfaluja nem feledte a költőt, minden évben a költészet napján megemlékezést tartanak a falu híres költőiről, továbbá évente szavalóversenyt rendeznek, melyen az indulók Kecskés Béla és Sütő Kálmán verseit adják elő.
Halála után műveit újra kiadták:
Verecke. Kárpátaljai magyar költők a XX. századból. Kecskés Béla versei. Összeállította: Gortvay Erzsébet. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 2003.
"Hogy ti is ragyogjatok". Kecskés Béla (1941-1997) emlékére. KMMI-Füzetek XIII. Összeállította, az előszót írta: Nagy Zoltán Mihály. Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Ungvár, 2011.
Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író, így jellemezte Kecskés Bélát:
"Költői és emberi mivoltát nem lehet egymástól elválasztani. Mindhalálig megtartotta elveit. Soha nem szeretett árral szemben úszni, de egész életében erre kényszerült; néhány magamfajta közeli barát, eszmei és pályatárs kivételével mindenki megütközött lelki biztonságra alapozott magatartásán. Talán e felismerés tudatában vált szomorúan rezignált egyéniséggé, aki beletörődés nélkül vette tudomásul a világ és benne az emberi gyarlóság megváltoztathatatlanságát."