Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes

Nemcsak Kárpátalján, hanem az egész Kárpát-medencében ismertek a Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes megzenésített versei.

Az együttest 1995-ben alapította meg Ivaskovics József zenepedagógus, aki azóta vezetője és dalszerzője is a zenekarnak. Credo, azaz hitvallás lett a nevük. Ezzel akarták kifejezni a zenekar célját: az Istenbe vetett hit és az evangélium terjesztése, a kárpátaljai magyar közösségek megtartása és megerősítése, az egészséges vagy éppen hátrányos helyzetű és sérült gyermekek zenei képzése, a kóruséneklés lélektől-lélekig ható erejének megvalósítása, az egymás mellett élő nemzetiségek békéjének elérése, az eldugott falvak kulturális "felvirágoztatásának" megvalósítása.

Az együttesnek számos tagja és közreműködője volt évek során: Ivaskovics József, Lőrincz Erika, Újvári Gyöngyi, Béres Andrea, Varga Katalin, Soós Lívia, Fekete Zsuzsanna, Ivaskovics István, Nagy Sarolta, Togyeriska Hajnalka, Ivaskovics Attila, Túróczy Ágnes, Bludin Bassa Sándor, Lenik Éva, Ivaskovics Ivett, Iván Zsuzsanna, Nagy Noémi, Nagy Melinda, Sándor Mónika, Mihalovics Tímea, Jánki Judit, Báthori Csilla, Báthori Zoltán, Brinkács Csilla, Brinkács Krisztián, Ivanyina Andrea, Ivaskovics Alice, Timkó Tímea, Kaszó Róbert, Markó Róbert...

Az együttes a fennállása alatt többek között Bodnár Éva, Tárczy Andor, Horváth Sándor, Füzesi Magda, Kiss Dénes, Penckófer János, Reményik Sándor, Sajó Sándor, Siklósi András, Túrmezei Erzsébet, Szabolcska Mihály, Becske József Lajos, Bartal Klári, Kovács András Ferenc, Szilágyi Ferenc, Kányádi Sándor, Balassi Bálint verseit zenésítette meg.

2008-ban létrehozták a Credo Alapítványt, amelynek alapvető célja a magyar nemzeti kultúra hagyományainak ápolása és megőrzése Kárpátalján, a megfelelő körülmények biztosítása a magyar zenetanárok és kórusvezetők számára, tehetséges fiatalok felkutatása, azok mindennemű támogatása a zene, a kultúra és a művészet területein.

Feladatul tűzték ki a zene- és művészeti iskolák létrehozását és működtetését magyar nyelvű oktatással Kárpátalja településein; ezen intézmények megfelelő tankönyvekkel és hangszerekkel való ellátását, kulturális kapcsolatok keresését és ápolását Magyarország és más országok művészeti csoportjaival, fesztiválok, koncertek, fórumok, zenei táborok, kiállítások szervezését, tehetséges gyerekek, fiatalok támogatása és érdekeinek képviseletét a művészetek minden területén, az irodalmi és művészeti információk cseréjét.

A CREDO Alapítvány által működtetett 14 műhely: Kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola, Rafajnaújfalui Művészeti Iskola (2010-ig), Ungvári Zeneművészeti Alkotóstúdió, Borzsavári Népi Együttes, Mezővári Zenei Műhely, Szalókai Nyitnikék Művészeti Iskola, Beregdédai Zenei Műhely, Salamoni zongoraiskola, Ráti Szt. Mihály Gyermekotthon Zenede, Tiszahát Csángó Zenekar, Kikelet énekegyüttes, Nagygejőci férfikórus, Credo Verséneklő Társaság, Napraforgó Néptánc együttes

2009-től évente megszervezik a Népzenei és Néptánc Tábort.

Lemezeik:

Maradok, 2002

Ez hát a hon..., 2003

Valahol örökké, 2004

Gyöngykaláris, 2004

És leszek szégyen, 2005

Csöndes estéli zsoltár, 2006

Indián ének, 2006

Himnusz a csúcsokon, 2008

Bonyhádi koncert, 2008

Istentől keletre, 2010

Fohász a hazáért, 2011

Imádság ünnepért, 2012

Hattyúdal, 2013

Forrás: https://credo.def.hu/fooldal.htm

https://www.credo.van.hu/keret.cgi?/fooldal.htm