Görögkatolikus templom

Ungvártól 12 kilométerre fekszik Rát települése, melynek első említése 1284-ből való.

A Ráti Görögkatolikus Egyházközség a XX. század közepére vált önálló egyházközséggé, de már korábban is jelen voltak a görögkatolikusok az akkor még különálló Nagyrát és Kisrát településeken.

A bazilika típusú görögkatolikus kőtemplomot a nagyráti részen építették meg, s 1912-ben szentelték fel Szent György nagyvértanú tiszteletére.

A templombelső díszítő festését egy Szarnovszkij nevű festő készítette. A közösség állítása szerint a templomhajó festményei Boksay József munkái 1950-ből. Ezeket 1976-ban a régi körvonalak alapján felújították.

Az egykori oltárképet, mely úgyszintén Boksay munkája volt, Olena Cserneha-Balla helytörténész a következőképpen írja le: "a kép felső része Mária Jézus általi megáldásának pillanatát, míg a festmény alsó felén a falu látképét a templommal ábrázolta a művész."

A jelenlegi oltárkép - mely Szent Györgyöt, illetve Máriát és Jézust ábrázolja - Soltész Zoltán festőművész alkotása 1937-ből.

A templom 1949 után a pravoszlávok kezébe került, csak 1991-ben kapta vissza a görögkatolikus közösség.