Görögkatolikus fatemplom
Ide írhatsz...
A tiszabökényi görögkatolikus templom Kárpátalja egyetlen magyar használatban lévő fatemploma. A leírások szerint 1751-ben már biztosan állt egy nádfedeles templom a telken. Ennek helyére épült fel 1770-1775 között az a ma is álló, keletelt, sokszögzáródású fatemplom, melyet Szent Mihály és Gábor főangyalok tiszteletére szenteltek fel. Négysoros ikonosztáza a XVIII. század végéről származik. A templom mellett fa harangláb áll.
A templomot évszázadokon keresztül a helyi görögkatolikus hívek használták, egészen az egyházuk 1949-es betiltásáig. A szovjetek akkor elvették tőlük az épületet, s az ortodoxoknak adták át. A következő négy évtizedben ők végeztek szertartást a templomban. Az ő idejükben, 1982-ben vakolták be a faszerkezetet habarccsal, mely visszafordíthatatlan károkat okozott az épületben. A falu érintő tiszai áradások során ugyanis a fatemplomot is elérte a víz, mely a vakolat alatt nem tudott kiszáradni.
A rendszerváltást követően egy ideig még közösen használták az istenházát a pravoszlávok és a görögkatolikusok, majd 2005-ben - miután megépült saját templomuk -, az ortodoxok visszaadták az épületet. Ezt követően még egy újabb évtizednek kellett eltelnie, hogy az épület megújuljon. A restaurálást a Rómer Flóris Terv támogatásával a Teleki László Alapítvány végezte el. A munkálatokat Káldi Gyula budapesti építész tervei alapján és felügyelete mellett hajtotta végre Stark István viski vállalkozó csapata. Az épület farestaurátora Szabó József volt. A teljes körű helyreállítás során nemcsak a habarcsot verték le, de a belső falak és az ikonosztáz is megújult, illetve visszaállították az eredeti zsindelyfedést is.
A templom felszentelését Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke végezte el a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület papsága, valamint a helyi és környékbeli hívek, vendégek részvételével 2018. december 1-jén.