Feketepatak
Református templom
Feketepatak községe az 1550-es években tért át a református vallásra. Az egyházközség 1670-ben templomot is épített, mely azonban az 1700-as évek végén leégett. Az új, 300 férőhelyes templom alapkövét 1807-ben fektették le, építése 1848-ban fejeződött be. Tornyát 1862-ben építették hozzá. Jelenleg két harang lakik benne, melyek Egry Ferenc harangöntő kisgejőci műhelyében készültek 1923-ban.
A templombelsőt 1863-ban javították, mai formáját 1878-ban nyerte le. A hajó kazettás mennyezetét 2003-ban restaurálták. Külső-belső renoválást végeztek rajta 1964-ben és 1996-ban. A templomnak egy 1920-ból származó harmóniuma és egy újabb időkből származó "Verona" villanyorgonája van.