Beregrákos

Palóc nyelvjárás és szólások Beregrákoson

Munkácstól kilenc kilométerre, a Latorca folyó partján fekszik az ukránok, ruszinok és magyarok lakta Beregrákos, mely nyelvi szigetként is ismert.

A helyi magyarság ugyanis a palóc nyelvjárást használja, melyet Kárpátalján ezen a településen kívül csak Nagydobronyban hallhatunk.

A kárpátaljai magyar nyelvjárások magánhangzórendszerét Horváth Katalin nyelvész vizsgálta meg az 1970-es évek közepén. Megállapította, hogy a kárpátaljai magyar nyelvjárások fonémaállománya megegyezik a köznyelvivel, azaz 7 rövid és 7 hosszú magánhangzó található bennük. Ugyanakkor Nagydobronyban és Beregrákoson illabiális ȧ hang növeli a rövid fonémák számát.

Fodor István derceni magyartanár így írt a beregrákosi nyelvjárásról: "Beregrákos valószínűleg szintén honfoglaláskori magyar település, amelynek alapítói kiszakadtak abból a közegből, amelyikből jöttek, s amely aztán tovább vándorolt. Legközelebbi nyelvjárási rokonaik a dobronyiak, hangejtésük nagyon hasonlít egymáséhoz. A rákosi nyelvhasználaton ma már erősen érződik a köznyelvi hatás, szókészletét pedig nagyban befolyásolta a környező települések szóhasználata. A település ma már szinte szórványnak tekinthető, hisz egybeépült a szomszédos ruszin településekkel, s lakosságának túlnyomó része nem magyar. A szláv hatás tehát nagyon erős, nagyon sok ukrán jövevényszót használnak."

A nyelvjárás különlegessége mellett egyedi szólások-mondások is gazdagítják a beregrákosiak nyelvi-irodalmi örökségét. A P. Punykó Mária és Hutterer Éva által szerkesztett Egyedem, begyedem tengertánc, Kárpátaljai gyermekmondókák című könyvben több beregrákosi szólás is megtalálható.

Gingalló,

Szent ajtó, Fızz kását,

Ha nincs só,

Gingalló.

Egy-előre, Két-kettőre,

Három-hatra,

Hat-kilencre,

Üsd ki tízre,

Tizenegyre.

Gyertyatartó,

Vaskoppantó.

Üti háta,

Döbbentőre.